Némi vacillálás után úgy döntöttem maradok, illetve marad a blog. Csak kissé átalakul. Egész pontosan a két téma, a Londoni élet, a londoni hétköznapok, beilleszkedés egy külön blogba kerül. Az egy merőben informatív, sokkal tárgyilagosabb és igen, szárazabb blog lesz. Már el is kezdtem a vonatkozó posztok átmásolását oda, így azok innen hamarosan eltűnnek. Aki tehát ezekre kíváncsi, és itt már nem találja őket, az menjen át legyen szíves a Költözés Londonba - az én történetem című blogomra. A Franky goes to pedig a profiltisztás után marad a személyesebb hangvételű, élménybeszámoló jellegű blog. Nem célom, hogy teleírjam hétköznapi apróságokkal, főként utazások, kirándulások beszámolóit fogja tartalmazni. Természetesen ha valami érdekes történik, azt megosztom az olvasóimmal. A másik változás, talán többeknek feltűnt, megjelentek az ékezetek. Hála egy programnak, amivel ezeket a hiányosságokat könnyen és egyszerűen tudom pótolni. Egy szóval, a blog hamarosan letisztultabb tartalmat, és ami még fontosabb új bejegyzéseket kap. Addig is néhány kép Londonról amiket az elmúlt másfél évben készítem. Nem a közismert turistalátványosságok, azok már voltak korábban.
A Wembley Stadion
Brent "folyó" (az angoloknak egy vízfolyás amit csak nekifutásból lehet átugrani már folyónak minősül)
Szeretem ezt a képet. Richmondban készült, a város délnyugati részén.
Egy kis forgalom az A40-esen. Egész gyorsan meg lehet szokni a bal oldali közlekedést.
Nekem tetszik az angol építészet.
Ez azért közel sem mindennapos Londonban...
Nekem tetszik, hogy sok a park és egyéb, nagy zöld terület. A Richmond Parkban még szarvasok is laknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése