Nem, nem a tulipánok, fapapucsok, szélmalmok, füves cigik földjére mentünk, csak a szomszéd borough-ba. Történt, hogy egy megbetegedésnek köszönhetően nekem szerdán is be kellett mennem dolgozni, így viszont pénteken szabad voltam, és hetek óta először, ez egybeesett Kedvesem szabadnapjával. Már előző nap is beszéltük, hogy el kellene menni valamerre, ő is szívesen kimozdulna. Rásegített a dologra, hogy hét ágra sütött a nap és 39 fok volt. Apró szépséghiba, hogy Fahrenheitben, ami 4 Celsius foknak felel meg. Messzire ezért sem akartunk menni, meg azért sem, mert ugye délután 5 óra körül már sötét van. Így reggeli után lázas keresgélésbe kezdtünk a kirándulóhelyet illetően, végül Párom javaslatára a Holland Parkot vettük célba. A 452-es busszal körülbelül fél óra volt az út. Elsőre teljesen átlagos londoni park benyomását keltette, rejtett kincseit csak később fedeztük fel.
A déli bejárattól nem messze egy épületegyüttes romjait találtuk meg, ez volt a Holland ház, egy 17. században épült kúria, amelyet a második világháborúban a Luftwaffe navigációs hibából kifolyólag tévedésből lebombázott, így mára csak egyetlen szárnya maradt meg, a többi csak rom. A ház körül gondozott kertek vannak, nagyon hangulatos az egész, bár nyilván tavasszal az igazi, amikor minden virágzik. A romoktól északra is több érdekességet találtunk, egy elkerített részen például pávák illegették magukat. Nagyon kellemes külsejű állatok, de közel inkább nem mentem, mert elég furcsán viselkednek időnként. Az egyik folyamatosan méregetett, és időnként nagyra nyitotta a csőrét. Nem voltam biztos benne, hogy csak ásít, vagy ez valamiféle kihívás, mert mondjuk szemetet vetett Páromra. Aztán a romok tetején is megláttam egyet közülük, ekkor realizáltam, hogy bakker ez nem strucc, repülni is tud. Mondtam is Kedvesemnek, hogy inkább menjünk a japán kerthez, mert én már nagyon kíváncsi vagyok rá. :)
Ez volt a következő állomása sétánknak. Hangulatos kert tavacskával, halakkal, akik a hideg vízben annyira le voltak lassulva, hogy azt hittük elpusztultak, meg vízeséssel. Úgy látszik nem csak minket ragadott el a hely, két csúnyácska, de legalább erőteljesen kisminkelt angol hölgy a legkülönbözőbb beállításokkal és pozíciókban fényképezgette egymást. Mondtam Páromnak nagy okosan, hogy biztos portfóliót csinálnak, ő meg mondta, hogy egy darab kompakt fényképezőgéppel nem valószínű. Tovább folytattuk utunkat észak felé, mert a Wildelife Pondot és a fekete nyuszikat még nem láttuk. Kedvesem valahol azt olvasta, hogy fekete nyuszik is vannak a parkban. Őket végül nem sikerült megtalálni, a Wildelife Pondról, ami vadvilág tavacskát jelentene, kiderült hogy egy nagyobb pocsolya 2 kacsával és az elengedhetetlen London madárral.
Összességében nagyon kellemes kiruccanás volt. A Holland Park nyilván tavasszal a legszebb, meg is beszéltük, hogy majd visszamegyünk rügyfakadáskor. Hazafelé a Kensington High Streeten betértünk egy kávézóba egy sütire meg némi meleg italra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése