Skóciai nyaralásunk harmadik napján Edinburgh főutcáján sétáltunk végig, délután pedig a Skót Nemzeti Múzeumba is eljutottunk. Reggel kellemes, változóan felhős és napos időre ébredtünk. Ahogy előző nap is, busszal mentünk be a városba, ezúttal néhány megállóval később szálltunk le, a Princess Street Gardens egyik bejáratánál. Átvágtunk a parkon, mely, központi elhelyezkedéséből adódóan, Edinburgh legismertebb és leglátogatottabb zöldterülete. Egy völgyben található, forgalmas főutakkal körülvéve a kastély árnyékában, de a park elég nagy ahhoz, hogy eltávolodjunk a forgalom zajától és a város nyüzsgésétől. Szépen gondozott virágágyások, egy szabadtéri színpad és több mérföldnyi sétaút található benne.
Princess Street Gardens.
Virágóra a parkban.
A park kedvelt pihenőhely a helyiek és a turisták körében is.
A parkon átvágva a Skót Nemzeti Galériánál találtuk magunkat. Az előtte álló téren kis kirakodóvásár volt, a város készült a néhány nap múlva kezdődő Edinburgh Fesztiválra. Innen néhány perces sétával elértük az óvárost. Itt kezdődik a Fő utca, melyen végig haladva a Skót Parlamenthez, illetve a Holyrood Palotához jutunk. Az óvárosban, illetve a környezetében koncentrálodik a legtöbb múzeum és látványosság. A Fő utca egy szakaszon sétálóutca, máshol van rajta gépjármű forgalom, a Nemzeti Galériától nem messze található Katedrális felől lejt a Parlament felé. Az óváros látképét uraló St. Giles Cathedral a 14. század óta szolgálja a skót hívőket, ma egyházi funkciója mellett Edinburgh egyik fő látványossága. A főutcáról több sikátor is nyílik ezen a szakaszon, ezeket akár idegenvezetővel is be lehet járni, így megismerhetjük az iparosodás előtti emberek életét. A fő utcán üzletek, múzeumok és galériák váltják egymást, rengeteg a Skóciával kapcsolatos ajándéktárgyakat áruló üzlet, beszerezhetjük a képeslapot, vagy gyakorlatilag mindent skót kockás változatban. Természetesen a város nézésben megéhező, megszomjazó látogatókat több étterem és pub is várja. A séta kellemes hosszúságú, valamivel több mint egy kilométer.
A Skót Nemzeti Galéria
St. Giles Cathedral.
Edinburgh főutcája.
A helytörténeti múzeum.
Mi a Holyrood Palotát előző nap ugye már megtekintettük, így a Parlament épülete mögött átmentünk a Fő utcával párhuzamos útra és elindultunk, ezúttal felfelé, a Skót Nemzeti Múzeumhoz. A tekintélyes épület négy szinten több, különböző témájú kiállításnak ad otthont. A mindenből valamit elvet követték a múzeum berendezésekor. Régészeti leletek, történelem előtti életformák, tárgyi emlékek a kelta és a skót történelemből, találmányok, melyek skót felfedezőkhöz, kutatókhoz köthetőek, és ez nem a teljes lista. Számomra meglepő volt, hogy sok találmány vagy tudományos eredmény, melyet hajlamosak vagyunk angolként azonosítani valójában skót.
A Nemzeti Múzeumhoz vezető út a Cowgate (Tehénkapu).
A Skót Nemzeti Múzeum.
A múzeum után volt még valami, amit kutyabarátként Kedvesemmel nem hagyhattunk ki. Greyfriars Bobby kétségkívül Skócia leghíresebb kutyája volt, aki a 19. században élt. Állítólag a hűséges eb gazdája halála után 14 éven keresztül ült annak sírja mellett a közeli temetőben. Azt, hogy a történetben mennyi az igazság, talán senki nem tudja biztosan, de Bobby-nak halála után szobrot emltek a temető bejáratával szemben, amely azóta a hozzánk hasonló kutya örültek zarándokhelye Edinburgh-ban. Az emlékmű mögött áll a kutyus nevét viselő pub, amely tökéletesnek ígérkezett egy késői ebéd elfogyasztásához.
Skócia leghíresebb kutyájának, Greyfriars Bobbynak az emlékműve.
Másnap reggel én kicsit korábban indultam, mert kézpénzt kellett kivennem és váltanom. A buszon ugyanis csak ezzel lehet fizetni, ráadásul pontosan kiszámolt összeggel, mert a buszsofőröknél nincs váltópénz. A buszjegy ellenértékét egy átlátszó perselybe kell bedobni, így a vezető látja, hogy eleget tett-e be az utas, és kiadja a jegyet, majd a pénz leesik egy széfbe, ahonnan nyilván majd a garázsban szedik ki. Így a buszvezetőnek nem kell rablástól tartania, illetve kézpénzt kezelnie, és valóban nem tud visszaadni. Miután hozzájutottam némi apróhoz, bebuszoztunk a városba. Ezen a napon az Edinburgh Castle-t vettük célba. A város felett őrködő erődítmény története a 12. századig nyúlik vissza, de a számos ostrom során szerzett sérülések és a vár építészet fejlődése miatt többször átépítették. A tűzérség fejlődésével katonai jelnetőségét elvesztette, de a túristáknak kedvelt célpontja. Nyáron nagy tömegre kell számítani, amikor mi ott jártunk hosszú sor kígyózott a pénztárakhoz. Jó ötletnek bizonyult a jegyeket előre, interneten megvenni, így megkíméltük magunkat a sorban állástól. A kastélyból ráláthatunk az egész városra, sajnos, aznap amikor mi fent voltunk, párás, felhős idő volt, és még a reggeli köd sem szállt fel teljesen, de Skóciába erre még a nyár közepén is számítani kell.
Edinburgh Castle.
Alattunk a Princess Street Gardens és a belváros.
A kastélyból szép a kilátás, még egy ilyen párás, felhős napon is.
A kastély sok látogatót vonz, az előtte való téren pedig már a közelgő fesztivál előkészületei láthatóak.
A kastély azonban sokkal többet kínál mint szép kilátást, a fellegvár a Stuart időkben a király rezidenciája volt, az egykori királyi palotában ma a brit koronaékszerek másolatát is meg lehet tekinteni. A nagy terem állami gyűlések színtere volt, ma a város kulcsát örzik itt. A kastélyban rendezték be a Nemzeti Katonai Múzeumot is. Sajnos a kigyozó sorokat nem volt kedvünk minden esetben végigvárni, így nem jutottunk be mindenhová. Közkedvelt turista látványosság az egy órai ágyutűz. A 19. században mint idő jelzést vezették be, a környező kikötőkbe tartó vagy ott horgonyzó hajók számára. A minden nap ugyanabban az időben, pontosan 13:00-kor elsütött ágyú hangja mérföldekre elhallatszik, jelezve a pontos időt a tengeren lévő hajóknak. Ma már erre persze nincs szükség, de hagyomány tiszteletből az ágyút minden nap elsütik, pontban délután egy órakor. Egy tea elfogyasztása után mi elindultunk lefelé és elsétáltunk a Scott Emlékműhöz. Sir Walter Scott skót író és költő volt, aki a 18-19. század fordulóján élt. Magyarországon legismertebb műve az Ivanhoe. Edinburgh-ben álló emlékműve a legnagyobb amit valaha irodalmi hírességnek állítottak.
A Great Hall.
A város kulcsa, melyet az uralkodó látogatásakor átadnak Őfelségének.
105 mm-es tábori ágyú, a hagyományos egy órai ágyutüzet ma ezzel adják le.
Scott Monument, az irodalmi hírességnek valaha állított legnagyobb emlékmű.
Sir Walter Scott szobra.
Útban vissza a szállásra, még megálltunk a Portobello Seaside-nál, egy tengerparti kertváros és strand. A strandoláshoz mindenképpen hideg volt, ezért csak bokáig merészkedtünk a vízbe. Sajnos a tengerparti séta sem sikerült hosszúra, mert egyre jobban elkezdett esni az eső, így inkább visszamentünk a nyaralóba.
Portobello Seaside.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése