Ugyan a nyaralás véget ért február 20.-án, de a szabadságból még hátra volt egy hét, szerencsére. (Upsz, remélem ezt a főnökeim nem olvassák. Az egyikük tud magyarul). :) Amikor januárban itt volt Párom, elég sűrűre sikeredett a program, ezúttal már előre elhatároztuk, hogy nem rohanunk. Jó, ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy tudtuk, egy hónap múlva már Ő is itt fog lakni, így ami esetleg kimarad most, azt lesz időnk bepótolni. Ennek megfelelően kedden délutánig ki sem dugtuk az orrunkat a lakásból. Talán egyáltalán ki sem mozdultunk volna, ha nem kellett volna bevásárolni. Ha több mint egy hétre elmegy az ember, ritkán hagy otthon tele hűtőt. Így először elmentünk bérleteket venni, ezt a metróállomás automatájánál gyorsan meg is oldottuk. Tetszik ez az elektronikus bérlet, nincs sorban állas, az automatánál feltöltöm az Oystert, kartyaval fizetek és kész. Utána megcéloztuk az egyik nagy bevásárlóközpontot, kis kitérővel. Kedvesem előre kitalálta miket szeretne főzni, ha itt lesz. Ez egyébként nagyon jól esett, annyira aranyos, hogy ilyeneken töri a fejét, hogy mivel kedveskedjen nekem. Kérdezte van-e botmixerem, mondtam, hogy nincs, de ha kellene vehetünk egyet. Van egy áruházlánc, az Argos, ott olcsón lehet kapni. Sajnos a wembley-i Argosban nem volt az a botmixer, amit kinéztem, így lefoglaltuk a harlesdeniben. Az egy busszal megközelíthető és közel van a szupermarkethez, ahová mentünk később. Egyébként, ha valaki konyhai kisgépeket szeretne, tudom javasolni az Argos sajátmárkás termékeit, mi a mixert £4.99-ert vettük. Nyilván nem csúcsminőség, de a többi ennek a többszörösébe kerül. 99 pennyért vásárolható hozzá 3 év teljes körű garancia, így azért valamelyest be van biztosítva az ember. A harlesdeni bolt mellett Kedvesem felfedezett egy másik üzletet, amolyan olcsó háztartási bolt féle. Imádja az ilyeneket, így ott is körülnéztünk. Ezúttal csak néhány műanyagdoboz volt a zsákmány. Innen egy kicsit sétáltunk majd egy kicsit buszoztunk az ASDA-ba. Megejtettük a nagybevásárlást, teletömött szatyrokkal értünk haza. Vacsorára Párom finom pásztorpitét készített, jól belakmároztunk majd nyugovóra tértünk.
Ezek a képek jó egy hónappal korábban készültek, pár bejegyzéssel ezelőtt megígértem, hogy feltöltöm őket:
Szerdán a Hyde Parkban kezdtük a városnézést. Természetesen nem jártuk be az egészet, hiszen hatalmas. Meg egy kicsit hűvös is volt az idő, a parknak igazából tavasszal meg nyáron van meg hangulata a virágokkal, sportoló, piknikező emberekkel. Így most inkább csak átsétáltunk egy részén. Utunkat a Harrod`s, London leghíresebb boltja felé vettük. Köztudott, hogy Őfelsége is itt vásárol, ez az árakon de a kiszolgálás minőségén is meglátszik. Az alsó szinten élelmiszerek, feljebb pedig minden amit el lehet képzelni, ruhák, lakberendezés, könyvek és még sok minden. Természetesen azért egy kis édességet muszáj volt vásárolni. :) Utunkat as közeli Natural History Museum felé vettük. Kedvesem még januárban kinézett egy természetfotós kiállítást, ezt tekintettük meg.
Másnap szép napos időre ébredtünk, amint azt időjárás előrejelzés már megjósolta. Így nem volt véletlen, hogy ekkora terveztük a London Eye túrát. Reggel még elmentünk az Ikeába kicsit körülnézni. Felmerült, hogy esetleg abban a házban maradnánk, ahol lakom, ehhez azonban kicsit át kellene rendezni a szobát, ezért látogattunk el a svéd bútorboltba. Onnan némi metrózás után elértük Westminstert, és hamarosan megérkeztünk a London Eye-hoz. Megvettem a jegyeket, kettőnknek 37,8 font volt, és némi sorban állás után beszálltunk a kapszulába. Tiszta idő, ragyogó napsütés és persze lenyűgöző kilátás. A délután hátralévő részében meglátogattunk néhány boltot, mert Kedvesemnek még jó pár apróságot ki kellett pipálnia a listájáról. Mindenkinek vitt valami kis apróságot, nem feltétlenül londonos bögrét vagy pólót.
Pénteki programnak a Nemzeti Galériát terveztük. A festészetet mindketten szeretjük, bár az kétségtelen, hogy párom messze jobban otthon van ebben a témában mint én. Engem már az épület is lenyűgözött, és láttunk nagyon sok szép képet is. Némelyiknél igencsak tátva maradt a szám, milyen részletgazdagon ábrázoltak az egyes művészek. A múzeumtól rövid sétára indultunk a Piccadily Circus felé. Út közben belebotlottunk egy M&M`s boltba. Kivételesen megálltuk hogy csak nézegessük az édességeket és ne vásároljunk. Éhségünket inkább egy Nanados étteremben csillapítottuk, némi sült csirkével, hasáb burgonyával és főtt kukoricával. Hazafelé leszálltunk Alperton-nál, hogy a Sailsbury`s-ben bevásároljuk a túléléshez szükséges GÜ mennyiséget. :)
Hétvégére már semmilyen komoly programot nem terveztünk, a környékbeli sétákat leszámítva nem mentünk sehova. A vasárnap délelőtt pedig jobbára a bőröndpakolásról szólt. Párom gépe 13:55-kor indult London Heathrow-ról. Természetesen kikísértem a reptérre. Rossz volt újra elbúcsúzni, mégis könnyebb szívvel tettük, hiszen tudtuk, hogy három hét múlva újra látjuk egymást, és akkor már csak egy útra szól majd a repülőjegye. :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése