Vissza Londonba

Hétfő a búcsú napja volt, búcsú Izraeltől. Természetesen ezen a reggelen visszatért a ragyogó napsütés és a húsz fok feletti hőmérséklet. Reggel elkezdtünk összecsomagolni, sakkoztunk, mi melyik bőröndbe kerüljön, mi menjen, mi mehet a kézipoggyászba. Mi hol fér el, és ugye a 23 kilós súlyhatárt sem kellene túllépni. Hazafelé ez mindig nehezebb, mert jó esetben az embernek a ruhái ugyanúgy megvannak, csak tele van souvenirekkel, ajándékokkal, a mi esetünkben ez több kg csoki formájában volt jelen. Végül mindent bepakoltunk, lemértük párom bőröndjét, 22.5 kg. Az enyém már nem jutott el a mérlegelésig, mert kilehelte lelkét. A cipzárja megakadt egynegyedig behúzva, és onnan semerre. Se előre, se vissza. Jó, kicsit tele volt az igaz. Így egy órával indulás előtt ott álltam egy bepakolt, ám de nem zárható bőrönddel. Így Kedvesem még lement a partra egy kicsit, én pedig elindultam bőröndöt venni. (Nem lett volna jó ötlet, hogy velem jöjjön; Ő sem kis termetű, de amilyen tempósan gyalogoltam a méteres lábaimmal, kb. futnia kellett volna mellettem.) Végül egy boltban találtam bőröndöt. Volt egy világoskék és egy fekete ami szoba jöhetett, mert rozsaszin, piros vagy virágmintás darabot azért nem szerettem volna magamnak. A kettő közül a fekete Samsonite volt, 900 ILS-ért, a másik valami helyi márka (persze azért made in China) :)), 400 ILS-ért. Utóbbit választottam, az eladó hölgy ajánlott hozzá illő kicsit is, akkor tud rá adni 20%-ot. Mondtam, hogy ez jó, csak nem tudok vele mit kezdeni, mert kis bőröndöm mar van, kettő kézipoggyászt nem vihetek fel a gépre, a második feladottért meg fizetni kellene, akkor már el is költöttem a kedvezményt, ha nem többet. Na addig meséltem szomorú történetemet az éppen tönkrement bőröndről, amíg a hölgy megadta a 20% kedvezményt. :) Hű milyen jó vagyok, kb. 60 fontért vettem egy nagy, új és szép bőröndöt. Boldogan nyargaltam vissza a szállásra új szerzeményemmel, egész jó időt futva, így még átpakolni is kényelmesen sikerült. Mérlegelés, 23kg. Necces, reméljük nem csal sokat a mechanikus mérleg.

Eddigre persze már Párom is visszaért, így még egyszer átnéztük a szobát mit hagyunk ott egy romos bőröndön kívül. Lecuccoltunk a recepcióra, na akkor jelentkezzünk ki. Na most az úr a pultnál éppen telefonon beszélt valakivel. Voltak még ott páran, de ők nem beszélni idegen, és különben sem az ő kompetenciájuk. Az a telefonbeszélgetés csak nem akart véget érni, nekünk meg menni kellett, így otthagytam a kulcsot. CC on file, (na ez egy kis szakmai szleng, annyit takar, hogy a szálloda számítógépes rendszerében benne vannak a hitelkártya adatok, tehát a kártya (és így a vendég) fizikai jelenléte nélkül is tudják terhelni a fogyasztás ellenértékét), nem kell nekünk beszélgetnünk.

A kereszteződésben fogtunk egy taxit (nem volt nehéz, két bamba turista két bazi nagy bőrönddel biztos nem sétálni indul, hanem a reptérre siet), így rögtön az első taxis ajánlkozott. Kicsit csalódottnak tűnt, hogy mi csak Savidor állomásig szeretnénk menni, a szokásos 50 ILS-re azért gyorsan rámondott még 10-et, mert hát a csomagok. Végül is, biztos többet fogyaszt az autó... Legyen boldog vele. Az állomásnál biztonsági ellenőrzés, csomagátvilágítás. Szerencsére nem kellett rohannunk, időben kiértünk. Automatából megvettük a jegyet, remélve, hogy ezúttal jót kapunk. Az ár annyi volt mint idefelé, ez bizakodásra adott okot. Hamarosan befutott vonatunk, ami egyébként Modinba tartott, ezt kell keresni, ha a reptérre akarunk menni. Tumultus most sem volt a szerelvényen, le tudtunk ülni arra a három megállóra.

Tel Avivban a gép indulása előtt 3 órával illik kiérni a reptérre. Ezt az időt tartalmasan lehet eltölteni biztonsági ellenőrzés címén. Kezdődik egy kis kérdezz felelekkel. Biztonsági tiszt hölgyemény kérdez, mi válaszolunk. Honnan jöttünk, mióta vagyunk együtt, mit csináltunk itt, hol jártunk, stb. Aztán bőröndröntgen. Egy nagy gép átnézi a csomagunkat, csak azt, amit fel akarunk adni. Itt ért az első sokk, amikor a frissen vásárolt bőröndömet úgy vágta ki a gép, mint egy katapult. Köszi, hogy vigyáztok más ember értékeire. Aztán bőröndszemle. Vagyis a csomagot fel kell tenni egy pultra, ahol kinyitják, kipakolják őket. Mindent tüzetesen átnéznek, meg át is törölgetnek egy üvegmosó kefére emlékeztető valamivel. ez összeszedi a mikrorészecskéket mindenről, apró porszemeket, szöszöket. Egy gép aztán kielemzi az anyagmintát. Ha C4 vagy Samtex maradványokat mutatna ki, nem biztos, hogy boldogok lennének. Tehát 3 sorban állás után már eljutunk egészen az utasfelvételig. Ez gyorsan és egyszerűen ment, a mérlegelésnél mindkettőnk csomagja rendben volt. Így hamarosan beállhattunk a következő biztonsági ellenőrzéshez, ahol minket illetve a kézipoggyászt vizsgálják át. Szép lassan haladt a sor, ami nem volt éppen rövid. Volt mellettünk egy rövidebb, de oda nem lehetett beállni, el volt kordonnal választva. Mondtam Páromnak, hogy az valami VIP sor lehet, kiválasztottaknak. Lassacskán elértünk a kapuhoz, ahol előbb Kedvesemmel, majd velem közölte egy hölgy, menjek vele. Kis bolyongás, majd beállítottak egy másik sorba. Ekkor Páromat már nem láttam. A hölgy engem a sor elejére rakott, kis forgolódás után fedeztem fel Kedvesemet ugyanannak a sornak a végén. Szerencsére ez a VIP sor nem volt túl hosszú. Mert minket is oda raktak. Egy kiválasztottnak nem könnyű az élete, ezt a Mátrix óta tudjuk, és ugyan Smith ügynök most nem jött, ellenben oda-vissza átvilágítottak, majd a kézipoggyászunkat is szétpakolták és áttörölgették az üvegmosókefével. (Bocsi, biztosan van rendes neve, de én azt nem tudom, úgyhogy nálam marad ez). A vicces a kis bőröndöm volt, amit kb. négyszer világítottak át. A probléma gyökere az volt, hogy megkérdezte a hölgy, hol vannak a hamsák. (Autentikus, különböző mintákkal díszített fémlapocskák). Én mondtam, hogy a csomagban. Bővebben? Ja, hát azt nem tudtam, Párom pakolta be őket. Így eltartott, míg lokalizálták őket, de végül továbbengedtek. Kicsivel később Kedvesem is követett, és már csak az útlevél ellenőrzésnél kellett egy kicsit sorban állni. Itt már semmi extra nem történt, kaptunk még egy pecsétet az útlevelünkbe, és irány a tranzit. Meg a mosdó.

Kedvesem még szeretett volna pár apróságot, többek között hűtőmágnest venni. Találtunk is egy souvenir boltot. Néztük az árakat, teljesen normálisak voltak, kb. mint bent a városban. Párom össze is szedett néhány apróságot. Aztán a pénztárnál derült ki, amikor az előtte álló fizetett, hogy hát az árakat USD-ben tessék érteni kérem, nem ILS-ben. (Vagyis masszív háromszorosa annak mint amit mi képzeltünk). Egy hűtőmágnes kivételével minden vissza is került a helyére. Beszállás előtt még volt időnk, így ettünk egy utolsó shawarmat búcsúzóul. Nem sokkal később már a Swiss A330-asán ültünk. Kényelmes gép, és azt már az elején láttuk, hogy nem fogunk unatkozni a több mint 4 órás úton. Mindenkinek volt kis monitora meg fülhallgatója, így filmnézéssel ütöttük el az időt. Én az In time-ot néztem meg, ami egy bődületes nagy baromság, de egy alumíniumcsőben 11000 méter magason nagyjából minden szórakoztató. Persze kaptunk enni is, finom marharagu volt a menü. És leszállás előtt csokit is kaptunk, ami nálam nagy piros pont. Zurich-be már sötétben érkeztünk, és nem sokkal később indultunk tovább Londonba. Ez már egy rövid repülés volt, végül fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk meg a City Airportra. Bár helyi idő szerint még csak 10 óra volt, úgy döntöttünk nem tömegközlekedünk, hívtam egy taxit. Amikor beraktuk a bőröndöket az autóba, akkor vettem észre, hogy az enyémen van egy jókora szakadás. Na, vajon mennyire voltam ideges? Aznap reggel vettem, és tönkrebasszák. Igen, most kiírom, mert ezen nincs mit szépíteni. Persze, én is hibáztam, mert amikor a szalagról levettem, akkor kellett volna tüzetesen átnézni, és akkor rögtön reklamálni a Swiss-nél. Így már hiába mentem volna vissza. Azért felháborítónak tartom, hogy egyesek ennyire nem törődnek mások tulajdonával, amit rájuk bíznak, amikor a munkájukat végzik. Ráadásul itthon jobban megnéztem, a szakadás pont a varrásnál van, úgyhogy javítani sem nagyon lehet. Így már nem merem feladni, mert a seggfejek még jobban szétszaggatják, aztán legközelebb már a cuccaim fele is hiányozni fog belőle.