Vissza Tel Avivba

Szombatra pihenős napot terveztünk. Elvégre a sabbath erről szól. :-) Ezt Izraelben elég komolyan is veszik, ilyenkor nem nyitnak ki az üzletek, de még a kávézok, étteremek sem nagyon. Leáll a tómegközlekedés, Bne Brak-ba, ahol a szigorúan vallásos zsidók élnek, még az autók sem hajthatnak be ezen a napon. Estig gyakorlatilag leáll az élet. Hiszen a sabbath naplementéig tart, így este 6 óra körül beindul a tömegközlekedés, sőt még némelyik üzlet is kinyit pár órára.

Mi olyan dél körül másztunk ki először az ágyból, leginkább az éhség vett rá erre minket. Szerencsére előzőleg bevásároltunk pitából és felvágottból, volt még humusz és saláta is, így Kedvesem finom szendvicseket csinált. Persze nem maradhatott el a csoki sem. Aztán némi aktivitás után ami a fényképek feltöltéseben és blogolásban merült ki, visszamásztunk az ágyba. Filmet néztünk és pihentünk, illetve vártuk az estét, hogy elindulhassunk enni valamit. Mivel előző nap a falafel nagyon ízlett és mivel ez volt az utolsó előtti teljes napunk Izraelben, úgy gondoltuk megkóstoljuk, hogy készítik azt a helyi étkezdékben.

Mielőtt nekivágtunk, nézelődtem egy kicsit a neten. A Trip Advisoron és más oldalakon is két helyet találtam, amit többen is ajánlottak és árban is megfizethetőnek bizonyult. Az egyik a Bograshov utca elején volt, legfeljebb 10 perc sétára a szállástól. Két honlapon olvastam róla, az egyiken azt írták, hogy szombaton zárva van, a másikon azt, hogy szombat este nyitva van. Előbbinek lett igaza, így tovább indultunk, hogy keressünk valami mást. (A másik étterem, amit kinéztem két kilométerre volt a szállásunktól, odáig nem akartunk elsétálni). Barangoltunk utcáról utcára, néztük a kirakatokat. Valahogy egyik étterem sem volt szimpatikus, vagy nagyon tele volt, vagy teljesen üres (ha egy étterem kong az ürességtől vacsoraidőben oda nem szívesen ülök be, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül :) ), vagy minden csak héberül volt kiírva. Nem kevés séta után eljutottunk egy szépen kialakított térre. Pálmafák, szökőkút, minden ami kell, és az utca túloldalán, jééééééééé, a Zöld Víziló. Ez volt a másik étterem, amit kinéztem. Kézen fogtam páromat, és át mentünk, hogy végre megvacsorázzunk. Nagyon jól esett a falafel pitában, és egyáltalán nem volt drága, 48 ILS kettőnknek, egy-egy üdítővel együtt. Hazafelé még betértünk egy AM:PM boltba, bevásárolni másnapra. Kiadós séta után de jóllakottan értünk vissza a szállásra, majd zuhanyzás után ágyba bujtunk.

Masada és Holt tenger

Mint az előző posztban már írtam, a péntek koránkelős nap volt. A Masada erőd és a Holt tenger volt az úti cél. Ide szervezett túrával mentünk. Megpróbálhattuk volna egyénileg is, de ehhez autót kellett volna bérelni, ami itt nem olcsó. Ráadásul az út sem "egyenes" Tel Avivtól az ország keleti végéig, a palesztin terület mellett kell haladni, majd behajtani a határövezetbe, ellenőrzőpontokon áthaladni, ahol egy turistabusz mindenképpen kevésbé gyanús mint két külföldi egy bérautóban. Több szolgáltató is kínál ilyen szervezett utakat, még a részvételi díjak is hasonlóak. Nagyjából 100 USD körül van egy túra fejenként. Ebben benne van az utazás (a szállodánál veszik fel az embert, és oda is hozzák vissza), a belépőjegy Masadába és a felvonó viteldíja is, valamint a strandbelepő a Holt tengerhez. Tehát az étkezésen kívül gyakorlatilag minden. A túra alatt angol nyelvű idegenvezetés van, de más nyelveken is vezetnek egyes túrákon. Magyart azért nem találtunk. :-) Mi itt foglaltuk a túrát. 

A visszaigazolásban, amit "hivatalosan" ki kell nyomtatni, de tőlünk végül a kutya sem kérte, azt írták 7:15-től jönnek értünk. Ezért mi 7:05-kor már lent voltunk. Nagyjából 20 percet  vártunk, igaz a sofőr valószínűleg kicsit nehezen akadt ránk, mert az autót, amelyik végül értünk jött, előtte már láttuk párszor elhaladni arra. Utunk először a központi autóbusz-pályaudvarra vezetett, mert a túraszervezők először összeszedik az azonos környékről az embereket, aztán a buszállomáson mindenki átszáll abba a buszba, amelyik az általa befizetett túrára megy. Mi is átszálltunk egy másik kisbuszba, ez 19 személyes légkondicionált Mercedes volt. Idegenvezetőnk a sofőrünk volt. Már az úton mesélt nekünk érdekességeket az országról, meg a városokról, tájakról, amerre éppen jártunk. Útban Masada felé elhaladtunk Jeruzsálem mellett, majd félsivatagos, később sivatagos vidéken vezetett az utunk. A júdeai hegyekből 1000 métert ereszkedtünk, mire elértük a Holt-tenger szintjét, ami 450 méterrel van a tengerszint alatt. Kopár hegyek között kanyargott az út, hegyek között, melyek nem érnek a tengerszint fölé. Megálltunk egy látogatóközpontnál, majdnem 2 óra után itt volt először lehetőség a mosdót használni, illetve mozogni egy kicsit. A központban az AHAVA termékeit lehet megismerni és megvásárolni. Még kedvezményre jogosító kártyát is kaptunk. Nos mindenkinek szíve joga, hogy él-e a rendkívüli ajánlattal, én csak annyit mondok, hogy másnap egy tel avivi drogériába fele annyiért láttuk ugyanazt a terméket, mint a látogató központban.

Rövid pihenő után ismét buszra szálltunk és folytattuk utunkat Masada felé. Ez egy ókori erődítmény, amely meglehetősen romos állapotban maradt meg, de restaurálása folyamatban van. Júdea elfoglalásakor ez volt az utolsó hely, ami tartotta magát a romai légiók ellen. Hogy miért, az a hegy tetejéről (ami 50 méterrel a tengerszint alatt van) letekintve könnyen megérthető. Van ugyan egy gyalogösvény amelyen fel lehet menni a hegytetőre, mi azonban egyáltalán nem bántuk, hogy a nagy szélben inkább a felvonót vettük igénybe. Idegenvezetőnk készségesen és némi humorral fűszerezve vezetett végig minket az egykori erődön, elmesélve hogyan és miért építették, megmutatva a római fürdőt, az egykori uralkodói palotát, a raktárakat, a zsinagógát, illetve ezek romjait. Végül arra is választ kaptunk, miként vették be a romaiak harc nélkül az erődöt. Mi pedig rengeteg fényképet készítettünk nem csak a romokról, hanem a környékről is.

Miután visszatértünk a hegy lábához, elköltöttük ebédünket a helyi falafel étteremben. Ízletes volt és bőséges. Kora délután volt már mire újra buszra szálltunk és elindultunk a Holt-tengerhez. Nagyjából 20 perc után egy kis strandhoz értünk. Ekkora már erősen fújt a szél, és nem volt éppen meleg. Mögöttünk a sivatagban már homokvihar kerekedett, szóval nem éppen strandidő volt. Ez minket cseppet sem zavart. A strandon, mivel nagyjából a semmi közepén volt, rajtunk kívül még néhány turistacsoport volt csak. A bejáratnál lehetett öltözőszekrényt és törölközőt bérelni. Az öltözők kicsit lejjebb vannak, innen kövezett út vezet le a tengerhez. Fent, a bejárattól nem messze van egy meleg vizes fürdő is, amelyben 40 fokos vízben lubickolhat az, akinek a 20 fok körüli tenger a 17 fokos levegőhömérséklet mellett esetleg hideg (amikor mi ott jártunk nagyjából ezek az értékek voltak jellemzőek). Illetve elméletileg mi is csak ott fürdőzhettünk volna, mert a strand személyzete azt mondta, nem mehetünk be a vízbe. Túl nagy a szél, túl veszélyes. Aha köszi, ez kb. senkit sem érdekelt, egyszer jártunk a Holt-tengernél, még szép hogy belemegyünk. Különben is mi veszélyes egy tengerben, ahol ha akarok sem tudok elmerülni. Bizony, ez szó szerint így van; olyan magas a víz sótartalma, hogy az emberi test nem  merül el benne. Derékig érő víznél már kihívás két lábon állni a felhajtóerő miatt. Ha felfekszünk a vízre, nem merülünk el, csak lebegünk a felszínen. Két dologra kell figyelni; ha a szemünkbe kerül egy csepp víz, már az is erősen csip, illetve ha véletlen a szánkba kerül, nem szabad lenyelni, mert pár korty is komoly problémát okozhat, olyan mennyiségű nátriumbevitelt jelent, ami felboríthatja a szervezet ionháztartását. (Egy kis összehasonlítás azoknak, akik már megízlelték itt-ott a tengert; a Földközi tenger és beltengerinek sótartalma kb. 3% körül van, a Holt tengeré 33%). Ekkora koncentráció mellett természetesen egyetlen élőlény sem él meg a vízben, így cápatámadástól biztosan nem kell tartani. :-) Ezért is hívják Holt-tengernek.

Fürdőzés után, eredeti tervek szerint negyed négy körül indultunk volna vissza. Csak néhány ázsiai "kolléga" hiányzott, így rájuk még kellemes húsz percet vártunk. Hazafelé többen elszenderültünk a buszban, élményekben gazdag, de fárasztó nap volt. Jeruzsálemnél már szakadt az eső, és végig esett, amíg elértük Tel Avivot. Már besötétedett mire elértünk a szállodához. Jó alaposan lezuhanyoztunk, hiszen Párom és én is szó szerint a bőrünkön éreztük a sót, majd ágyba bujtunk.

Jeruzsálem

Csütörtökön Jeruzsálembe látogattunk. Befizethettünk volna egy szervezett útra is külön busszal, idegenvezetővel, de abba semmi poén nincs. Így inkább egyénileg mentünk. Előző nap interneten kinéztük a 8:54-es vonatot, így reggel fél nyolckor szolt az ébresztő. Az állomásra ezúttal taxival mentünk ki, nem akartuk megkockáztatni a vonat lekésését mert esetleg rossz helyen vagy rossz irányba szállunk fel a buszra, hiszen a következő vonat 2 óra múlva ment volna. 45 ILS-ért vitt ki minket a taxis Savidor Central Station-re. Felajánlotta, hogy baráti 350 ILS-ért akár Jeruzsálemig is elvisz minket, mert a vonat nem jó, lassú, pontatlan, stb. Na igen, meg kettőnknek összesen oda-vissza 84 ILS. Így inkább nem éltünk a lehetőséggel. Az állomásnál gyors biztonsági ellenőrzés, majd jegyvasárlás az automatából. Menettérti jegyet nem tudtunk venni, nem baj, egy útra is jó lesz, majd veszünk visszafelé. 16 ILS fejenként, olcsóbb mint számítottuk. Hm... A vonat hamarosan beállt, mi pedig felszálltunk. Tömeg éppen nem volt, sőt elég kihasználatlan volt a szerelvény, nem bántuk meg, hogy nem vettünk helyjegyet plusz 5 ILS-ért. Igaz, némi plusz pénzt így is kellett fizetnünk, mert kiderült, hogy a jegy, amit az automatából Jeruzsálemig vettünk, nem jó addig. Ezért volt olcsóbb. Semmi gond, a kalauz adott kiegészítőjegyet, így már kijött az előzetesen számított viteldíj. Valahol érthető az érdeklődés hiánya; a vonat 1 óra és 43 perc alatt teszi meg az utat a 70 kilométerre fekvő Jeruzsálemig, dízelvontatással, jelentős szakaszon egyvágányú pályán. Nekünk, MÁV-on nevelkedett magyaroknak ebben semmi furcsa nincs, de ez a távolság az autópályán akár 40 perc alatt leküzdhető, így érthető a vasút népszerűtlensége, még akkor is, ha gyönyörű helyen halad a vonat. Az első fél óra kevésbé izgalmas, narancsligetekkel szegélyezett viszonylag sík terep, de utána a vonat az erdőkkel borított Júdeai - hegységben halad egy kis patak medret követve. Festői táj, fényképeket sajnos nem tudok mellékelni, mert inkább elő sem vettük a fényképezőgépet a vonaton, nehogy megint gonosz terroristának nézzenek.

Jeruzsálembe változóan felhős és napos időben érkeztünk, de erős szélben. Jó ötlet volt a vastagabb pulcsit is magunkkal hozni. Az állomás a város szélén található, úgy gondoltunk bebuszozunk a városba. Elsőként a 18-as busz érkezett, gondoltuk ezzel mar szerencsénk volt máshol is, bepróbálkozunk a sofőrnél. És láss csodát, a busz az Old City felé ment. Egy utas is segített, illetve a sofőr megígérte, szól majd, hol kell leszállnunk. Körülbelül 20 perc buszozás után szálltunk le, innen állítólag lefelé kellett csak menni, és rövid séta után elértük az Óvárost. Ez így is volt, végigmentünk egy mellékutcán, átvágtunk egy parkolón és egy forgalmasabb úton, és a Damaszkuszi kapunál voltunk. A jeruzsálemi óvárosban gyakorlatilag minden műemléki védelem alatt áll. Szűk, helyenként lépcsős utcácskák, régi házak, egy pillanatra szinte az ókorban érzi magát az ember. Marco Polos Izrael útikönyvünkről ismét bebizonyosodott, hogy semmire sem jó. A végén van ugyan egy Jeruzsálem térkép, de a rajta szereplő utcanevek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, pedig 2010-es kiadás. Ennek ellenére könnyedén megtaláltuk a Siratófalat. Belépés előtt természetesen a szokásos biztonsági ellenőrzés. A falhoz a nőknek és a férfiaknak külön kell lemenniük, elkülönített rész van az ellenkező neműek számára. Most felújítási munkák miatt a női rész kisebb. Elhelyeztük üzeneteinket a falban, majd mosdólátogatás következett. Itt szerencsére nincs eldugva.

A siratófal után visszafelé indultunk. Az egyik utcába befordulva gépfegyveres úriemberek adták tudtunkra, hogy továbbhaladás csak muzulmánoknak. A Szikladómot ugyanis csak muzulmánok láthatják. Így inkább a bazár felé vettük az irányt. A híres jeruzsálemi bazár őszintén szólva elég nagy csalódás volt. Különösen Páromnak, aki már látta fénykorában. Mostanra a péksüteményesek szinte teljesen eltűntek. A fűszeresek az üzlethez tartozó illatkavalkáddal szintén csak nyomokban lelhetőek fel. Az ékszereket, souvenireket és kegytárgyak másolatait árusító boltosok tartják magukat legjobban a kínai támadással szemben. Mert sajnálatos módon nagyjából minden második üzlet a Sárkány Centerből ismert színes-mintás made in china bóvli-pulcsit árulja, amivel haza is vágják az egész bazár hangulatát.

A zegzugos utcákból végül a Yafa-kapunál keveredtünk ki, de itt még nem tértünk vissza Új-Jeruzsálembe, hanem a fal mentén tovább indultunk a Sion-kapuhoz. Út közben csináltunk néhány szép felvételt a városról, a Sion-hegyről és az Aranykupoláról, ha már a közelébe nem engedtek, mert hát nem vagyunk muzulmánok. Mire elértük a kaput az eső is eleredt. Az utolsó métereket már erősen csúszkálva tettük meg. Ugyan ekkor már jégdarabok hullottak az égből, a talaj azért vált csúszóssá, mert az Óváros utcáit a környező hegyekből kibányászott mészkőből és dolomitból építették, ezek pedig nedvesen eléggé csúszósak. Miután kellemesen eláztunk egy kiadós jégzáporban Jeruzsálemben (ezt sem mondhatja el mindenki magáról, másnap tudtuk meg, hogy ilyen nagy eső 5 éve nem volt), úgy döntöttünk megcélozzuk a vasútállomást. Mivel az Óváros másik végén jöttünk ki, mint ahol bementünk, nem álltunk neki buszt keresni, taxiba szálltunk. 80 ILS-be fájt ez a kis kényelmeskedés, persze a sofőr készségesen felajánlotta, hogy elvisz minket Tel Avivba. :-) Köszi, már megvan a jegyünk visszafelé, füllentette Kedvesem, de így megmenekültünk a további próbálkozásoktól. Az állomáson újabb biztonsági ellenőrzés, majd a srác mondta, hogy egy perc múlva indul a vonat, úgyhogy, húzzunk bele. Rendes volt, mert rádión leszólt a vagányhoz, hogy várjanak meg minket. Így futás a mozgólépcsőhöz, lerobogtunk és beugrottunk a vonatba, ami már indult is. Jegyet venni mar nem volt időnk, de semmi gond, a kalauznál is megválthattuk. Megjegyzem, pótjegy nélkül. Mázlink volt, később interneten megnéztem, 2 óra múlva ment volna a következő vonat. A szerelvény megint elég üres volt, főleg katonák voltak az útitársaink. Eleinte kicsit zavart, hogy egyikük M16-osanak a csöve pont ránk mutat, de az út második felére azért így is elszenderültünk. (Az izraeli katonák még a szabadságukra is magukkal viszik fegyverüket, így gyakorlatilag egyfajta folyamatos készültségben vannak, ha berendelik őket, egyből mehetnek a harctérre, nem kell még külön a laktanyába bemenniük a felszerelésükért.)

Tel Avivban már nem esett az eső, de a szél elég erősen fújt és hűvös volt. Átázva, átfázva nem akartunk buszra várni, meg a piactól a szállodáig gyalogolni, így ismét taxiba ültünk. Visszaérkezve a szobánkba mindketten forró fürdőt vettünk, és átmelegedtünk kicsit. Este elindultunk egy nagyobb élelmiszerüzletet keresni. Mivel piac ilyenkor már nem volt, ez maradt az egyetlen esélyünk, hogy a másnapi egész napos kirándulásra és a szombati szabadnapra, amikor is itt ténylegesen bezárnak az üzletek valami élelmiszert beszerezzünk. Jó sokat mentünk a belváros felé az Allenby-n, mire találtunk egy nagyobb boltot. Bevásároltunk pitából, vettünk felvágottat és némi péksüteményt is. Visszafelé jövet fedeztük fel, hogy a szállásunktól egy saroknyira van egy ugyanolyan "szupermarket", mint amiben mi is voltunk. Kicsit trükkös, mert belátni nem lehet, a cégért meg nem is figyeltük. :-)

Aznap viszonylag korán ágyba bujtunk, hiszen másnapra Masada és Holt tenger túra volt tervben, amihez 6:30-kor kellett kelni.

Tel Aviv 2.0

Másnap, vagyis szerdán óracsörgésre keltünk volna, ha nem ébredünk kb. 10 perccel a kitűzött idő előtt. Erre a napra az öreg Jaffa (Yafa, Yafo) megtekintése volt kitűzve. Útikönyvünkben azt írtak, minden szerdán ingyenes túravezetés van 9:30-tól az Óratorony elől, ezért is erre a napra hagytuk ezt a programot. Ez tulajdon képen igaz, bár a túra 10 órakor indul és nem az Óratorony elől, hanem a közeli turista irodából. Tényleg ingyenes, angol nyelvű idegenvezetéssel. Kicsit vontatottan indult a dolog, és elég lassan haladtunk. A hölgy legalább húsz percet beszélt történelemről és évszámokról, mire egyáltalán elindult a túra. Én ennyire nem leszek részletes. A lényeg, az öreg Yafo városrész egy az ókor óta használt kikötő és a fölé épült város. Körülötte, illetve főként attól északra épült Tel Aviv. Mivel Yafo hosszú évszázadokig török uralom alatt volt ez rányomja a bélyegét a város építészetére.

 
Az Óratorony környéki utcákban kisebb bazárban barangolhatunk. Az üzletekben főként antik bútorokat, használati tárgyakat, ékszereket lehet kapni. Láttunk még szőnyegeseket is, de az egyik üzletnél embernagyságú műgodzilla is volt. Túravezetőnk készségesen elmondta, hogy itt kapható a város legfrissebb hala, a legjobb péksütemény és a legjobb falafel. Naná, ez volt a reklám helye. :-) Azért az Abulafia pékségben készült édességek tényleg önmagukban is megérnek egy látogatást. A pékség 24 órás nyitvatartási üzemel, folyamatosan készülnek a finomságok.

A bazár után felfelé indultunk az ódon házak között. Általánosan erlmondható, hogy itt az épületek nagy többsége rosszabb állapotban van, a felújításuk csak mostanában vette kezdetét. Ez kölcsönöz egy fajta hangulatot az egész városrésznek. Lassan, kicsit már zavaróan sok megállással mentünk fel a dombtetőre, ahol az egykori erőd állt. Útközben több ízben adódott módunk Tel Avivot fényképezni. Illetve adódott volna, ha nem felejtettem volna el előző este felrakni a fényképezőgép akkumulátorát tölteni, és így nem lett merült volna le. Szerencsére, Páromnak több esze volt mint nekem, így ő megörökített mindent. A dombtető közelében található a St. Peter templom, mely a hajdani keresztes lovagok által emelt templom helyén áll. A dombtetőről gyönyörű kilátás nyílik a tengerre és Tel Avivra, még párás időben is szép volt, szikrázó nyári napsütésben valószínűleg ellátni a város északi végéig. Eddigre mi már leszakadtunk a csoporttól és a saját utunkat jártuk. Átkeltünk a kívánságok hídján. Mint a neve sejtetni engedi, a hídon kívánni lehet, és természetesen teljesül is amit kérünk. Meg kell keresni a csillagjegyünket, megérinteni a szimbólumot és a tenger felé fordulva kell kívánni valamit. Mindketten kívántunk tehát, hogy mit, az természetesen titok. :-) Annyit elárulok, hogy az enyém eddig még nem teljesült.

A kívánságok hídja után mosdókeresésbe kezdtünk, ami nem volt olyan egyszerű. Sok helyen láttam már eldugott mosdót, bevásárlóközpontok különösen profik ebben, de ez vitte a prímet. Ha lejövünk a látogató centerhez van egy út, ami kávézókhoz és éttermekhez vezet. Az egyik kávézó mellett kell bemenni. Miután felfrissültünk elindultunk a zegzugos utcácskákon a régi kikötőbe. Ez a domb egy meredekebb oldala, itt az utcákat sok helyen lépcsők alkotják. Természetesen gépjárművek erre nem tudnak közlekedni. Nagyon hangulatos rész, elméletileg könnyű lenne eltévedni, de a kikötőhöz vezető út jól ki van táblázva. Yafo régi kikötője az ókortól a 20. századig jelentős pont volt a Közel-Kelet és Európa közötti kereskedelemben. A város izraeli történelmében ez a funkciója megszűnt, hiszen a régi dokkok nem alkalmasak a nagy konténerszállító hajók fogadására. Ma ezt a kikötőt csak vitorlások használjak, de még ebben is másodrangú a szerepe a Tel Aviv Marina mellett.

A kikötőből a part menti úton indultunk vissza  a város felé. Páromnak csak egy vékony talpú cipője volt, amiben ekkorra mar eléggé fájt a lába, bár hősiesen viselte a megpróbáltatásokat, nem volt egy szava sem. Úgy döntöttünk, hogy keresünk egy buszmegállót, és megpróbálunk busszal visszamenni. A terv az volt, hogy egy kis pihenés után majd elmegyünk a helyi Nike boltba venni egy edzőcipőt Kedvesemnek. Némi gyaloglás után találtunk is egy megállót. Elsőként a 18-as busz jött, gondoltuk ez a másik irányból (Savidor felől) megállt a szállásunk közelében lévő piacnál, hátha visszafelé is arra megy. Térképen próbáltuk követni merre járunk, és Párom kiszúrta, hogy azon az utcán megy a busz, amelyiknek a közelében a Nike bolt van. Így gyorsan leszálltunk, mint kiderült kicsit túl korán, így sajnos még sétálni kellett vagy negyed órát. De végül győzelem, megtaláltuk a boltot és cipőt is kaptunk Páromnak. Innen visszasétáltunk a szállásunkhoz. Én lementem a szemközti Opera Tower aljában található Burgerranch-be egy kis vacsoráért. Jó volt a kóser-burger, csak a sajt hiányzott belőle, de hat ugye hús és tejtermék nem fogyasztható egyszerre a kóser konyha szerint. Aznap máshova már nem mentünk, csak néhány órával később a puha ágyikóba.

Tel Aviv 1.0

Másnap reggel (na jó, inkább délelőtt) kipihenten ébredtünk. Bár egyikünk sem aludt teljesen jól, új hely, más a levegő, jet lag (kemény egy óra időeltolódás) :-), stb., de azért készen álltunk a város felfedezésére. Reggeli lustálkodásunkat egy kis robbantás zavarta meg. Itt ugyanis nem kispályáznak, ha elhagyott, gazdátlan csomagot találnak, szépen lezárják a könyéket és az izraeli hadsereg tűzszerészei biztos ami biztos alapon lehetőleg a helyszínen felrobbantják azt. Kedd reggel ezt a mellettünk lévő strandon játszották el. Igazából a helyiek ezt már látványosságnak sem igazán tekintik, kb. mindennapos esemény.

Mire mi leértünk, minden visszatért a rendes kerékvágásba, a forgalom helyreállt, és a parton nyoma sem volt semminek. Rövid sétát tettünk a tengerparti sétányon, készítettünk néhány fotót. Az idő nem volt rossz, kellemesen tavaszias, 18-20 fok, a tengervíz errefelé ilyenkor 17-18 fokos. Fürdeni senki nem fürdött, sőt, mi számítottunk csodabogárnak rövid ujjú felsőben, mert az átlag izraeli ilyenkor még kabátban sétál. Kb. úgy öltözködnek +18 fokban, mint én Angliában -8-ban.  :-) A Sheraton előtt elkanyarodtunk a parttól, és a Dizengoff street felé vettük az irányt, amit hamarosan el is értünk. Itt már szembesültünk Tel Aviv építészetének érdekességeivel. A házak inkább hordoznak mediterrán jegyeket mint közel-keletit. Érdekes kontrasztot tapasztalhatunk helyenként, az elhagyott, kivert ablakú, romos (esetleg részben kiégett) épületek és a szomszédos telken álló új lakóházak között. Az utcák sok helyütt viszont elég elhanyagoltak. Itt két dologra gondolok, kátyúk és szemét. Mivel alapvetően sivatagi környezet, viszonylag kevés a zöld. Bár ha figyelembe vesszük, hogy mindent öntözni kell, akkor az a kevés sem rossz teljesítmény. A távolban a part vagy a belváros felé több tíz emeletes szállodák vagy irodaházak emelkednek az utcák fölé, de egyéb tekintetben a város emberléptékű.

A Dizengoffon vettünk némi péksüteményt reggeli gyanánt. Meg akartuk nézni a tűz és víz szökőkútját, amely azonban éppen felújítás alatt volt. Ez a másik érdekesség Tel Avivban, rengeteg építkezésen, felújításon dolgoznak, szinte nem lehet olyan utcát találni, ahol legalább egy ház ne állna (át)építés alatt. Leültünk egy padra és elmajszoltuk a reggelit. Azt kell mondjam, péksütiben elég jók az izraeliek. Innen tovább mentünk a Dizengoff Centerbe, ami egy bevásárlóközpont. Belépés csak fémdetektoros átvizsgálás után. Én csak labirintus-plázának nevezem, három szintes, hatalmas objektum. Aki a West Endben eltéved Budapesten, az itt örüljön, ha egyszer kitalál. Egyébként nem sokban különbözik az európai bevásárlóközpontoktól. Nem is töltöttünk ott sok időt, inkább tovább indultunk a kézművespiac felé. Útközben láttam egy dolgot, ami nagyon megtetszett. Egy körülkerített, zárt rész, vastagon felszórva puha homokkal. Néhány telepített játék, de nem a szokványos játszótéri modellek. Ez a játszótér ugyanis kutyáknak épült. Kutyapark, ahol a házi kedvencek póráz nélkül, szabadon futkározhatnak, a nélkül, hogy veszélybe sodornának másokat vagy önmagukat.

A piac a Nahalat Binyamin utca sétalórészén található. Utcai árusok a legkülönfélébb kézműves termékeket árulják, elsősorban díszeket, autentikus souvenireket, ékszereket, nem annyira használati tárgyakat. Érdekesség, hogy az utcai árusoknál bankkártyával is lehet fizetni. Mi itt semmit nem vettünk, de a környező Ha`Karmel utcában van a piac. Itt igazi zöldségpiacra kell gondolni, megspékelve néhány bazárjellegű kisebb édességbolttal. Itt beszereztünk némi csokit, mert ugye mindketten édesszájúak vagyunk. 

Innen megint észak felé indultunk, ezúttal nem a tengerparton, hanem a Ben Yehuda úton. Itt is láttunk néhány pékséget és éttermet, de a legtöbb kozmetikusból, illetve műkoromstúdióból valamint esküvői-ruha szalonból volt. Elsétáltunk a Jabotinski utcáig, innen visszafordultunk, egyrészt, mert kezdtünk megéhezni, másrészt, mert Kedvesemnek el kezdett fájni a lába. Sajnos csak egy vékony talpú cipője volt, ami nem bizonyult kényelmesnek a sok gyalogláshoz. Visszafelé betértünk egy nagyobb élelmiszerüzletbe, hogy vegyünk pár dolgot. Ez egy szupermarket jellegű üzlet volt, héber tudás nélkül mégis bajban voltunk. A legtöbb termékre minden csak héberül van ráírva, ha a neve már rajta van angolul, az jó eredmény. Szóval igyekszik az ember fénykép vagy átlátszó csomagolás alapján válogatni. :-)

A megvásárolt pitával, tonhalsalátával, humusszal és természetesén édességgel felszerelve már busszal mentünk vissza a szállásunkra. Pihentünk egy kicsit, ettünk pár falatot, majd este tengerparti sétára indultunk, mondván egy romantikus séta kettesben pontosan megfelelő módja a Valentin-nap "megünneplésének". Gondoltuk, ezt majd megfejeljük egy vacsorával. A Hayarkon úton elsétáltunk a Tel Aviv Marináig, vagyis a jacht és vitorlás kikötőig, innen a tengerparti sétányon jöttünk vissza. Ezen a részen sorakoznak az elegáns tengerparti szállodák. Akinek pénztárcája megengedi, bármelyiknek az étteremben elkölthet egy vacsorát, de ha valaki kevésbe puccos helyen szeretne enni, a Marinánál is van néhány étterem. Kiadós séta után mi végül a szállásunk melletti kis étteremben ettünk, ugyan ez nem a tengerparton volt, de azért így is hangulatosra sikerült az este. Párom pizzát evett én pedig tésztát, mindketten jóllaktunk, az étel ízletes volt és tisztességes adagokat kaptunk. Innen még elsétáltunk a szomszédos fagyizóba. Elfogyasztottunk egy kis édességet a szökőkút mellett, majd felmentünk a szobánkba és ágyba bujtunk.

Izrael - Megérkezés

Hétfőn reggel meglehetősen korán keltünk. Az Austrian Airlines gépe 7:00-kor indult, így hajnalban buszoztunk ki Ferihegyre. (Tudom, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, de nekem ez Ferihegy marad, a Moszkva tér meg Moszkva tér.)  :-))  A reptéren kinyomtattuk a beszállókártyát, majd feladtuk a két nagy bőröndöt. Kisebb bosszankodás után (Párom kézkrémét elkobozták, mondván a félig telt 125ml-es tubus túl sok. Igaz hogy eddigi két utazása során (UK és USA voltak a célállomások) ezzel nem volt gond, de most hirtelen ez probléma lett. Mert ugye 125/2 az 62,5, de hát a matek nem mindenkinek volt az erőssége. A Bécsbe tartó gép rendben felszállt és mire álomra szenderültünk volna, már le is szálltunk Schwechaton. Itt 3 órás tranzitidőnk volt, kicsit körbenéztünk a terminálban, majd a WiFi-nek hála netezéssel ütöttük el az időt. Meg ettünk egy szendvicset, majd beszálltunk az Airbusba. Az út nagy részét, egészen a Földközi tenger keleti medencéjéig felhőtakaró felett tettük meg. Kaptunk ebédet, utána pedig aludtunk is egy kicsit. Izrael partjait elérve már tiszta volt az idő. A landolás simán ment az oldalszél ellenére, majd végre nem mínuszok hanem plusz 20 fok fogadott. Egyenlőre még nem éreztük a bőrünkön a tavaszt, mert az utasfolyosóról egyenesen a terminálba jutottunk, aztán egy kis sorban állás következett az útlevél ellenőrzésnél. Ez azért itt nem rutinfolyamat, előttünk nem álltak sokan, mégis kb. 20-25 percet vártunk, mire sorra kerültünk. A határőr hölgyemény átlapozta az útlevelünket (ilyenkor azt nézik merre járt előtte az ember; egyiptomi, szíriai vagy libanoni pecsét nem éppen jó ajánlólevél), meg kérdezgetett. Mi a látogatás célja? Meddig maradunk? Mit akarunk megnézni? Először járunk-e Izraelben? Ismerünk-e itt valakit? Mindketten Magyarországon születtünk-e? Milyen kapcsolat van közöttünk? Aztán pecsét az útlevélbe; 3 hónapig legálisan tartózkodhatunk Izrael területén. Hurrá, bent vagyunk. Ennek is lehet örülni, mert ugyan vízum nem kell Izraelbe, de ha a reptéren a határőrség úgy ítéli meg, veszélyt jelenthetünk Izrael állam nemzetbiztonságára, akkor megtagadhatják a belépést. Innen már csak a bőröndöket kellett összeszedni, és mehettünk a kijárathoz.

 Schwechaton szálltunk át

A Ben Gurion reptérről vonattal értük el Tel Aviv belvárosát. A vasútállomáson beléptetőkapuk vannak, a jegyet legegyszerűbb egy automatából megvenni, mi is ezt tettük Az ár nem borsos, 15 ILS fejenként. A vonatok nem feltétlenül Tel Aviv-ig közlekednek, ezért legjobb megkérdezni az információnál melyik vágányról megy a legközelebbi vonat. 1-es vagy 2-es, nagy választék nincs, a miénk a kettesről indult, gyanítom mindig ez a nyerő, de biztos, ami biztos. Kicsit várni kellett a vonatra, így én mint vasútmániás, gondoltam, csinálok pár fotót a szerelvényekről, hát ez egész pontosan egy lett, mert az állomás szigorú biztonsági őre azt is töröltetni akarta. Hogy pontosan miféle nemzetbiztonsági kockázatot jelent egy fénykép egy személyszállító vonatról, nem tudom, de ha már nem lehet fényképezni, legalább írják ki. Rövid vonatozás után elértünk Tel Aviv Savidor Central Railway Station-re. Itt szintén jegyellenőrző kapun kellett kimenni, az állomás szomszédságában pedig van egy buszpályaudvar, ahonnan tucatnyi busz indul szerte a városba. Eddig jól boldogultunk az angollal, itt azonban elakadtunk. Az információnál vagy a jegypénztárban ugyanis senki nem beszélt angolul. Azt nagy nehezen kiderítettük, hogy a 18-as busz jó lesz nekünk az Opera Tower felé, és, hogy a buszsofőrnél vegyünk jegyet. A buszra csak pár percet kellett várni. Az indulási időpontnak a menetrendhez sok köze nem volt. :-)) A jegy 6.60 ILS egy főre egy útra. Körülbelül negyed óra buszozás után egy piacnál szálltunk le, innen mar láttuk az Opera Tornyot, a szálloda pedig mellette volt, így gyalog rövid sétával elértük. Azt, hogy hol kell leszállni egy másik utastól tudtuk meg, aki megkérte a buszvezetőt szóljon majd nekünk. A buszokon ugyan van utastájékoztatás írásban és szóban is, de csak héberül. Így, aki nem beszél (ír és olvas) héberül, az vagy kérdezősködik, vagy térképen megpróbálhatja követni merre jár, az utcanév táblák kétnyelvűek (vagy legalább leírjak a héber szöveget latin betűkkel is).

A szálloda igazából nem is szálloda, hanem egy apartmanház. Előre foglalat 2 ágyas szobánk volt, amit "double bed seaview suit with balcony"- néven árultak. Egy éjszakára 85 USD-t fizetünk érte, ebben semmilyen étkezés nincs benne viszont tartalmaz minden illetéket és adót. A szoba a második emeleten van. Kényelmes az ágy, tiszta minden, világos szoba. Alapvetően minden rendben van vele, de elég kicsi. A szekrényekben elférünk ugyan, de pl. a konyhasaroknak csúfolt valami egy hűtő a tetején egy mikróval és egy vízforralóval. Vannak tányérok poharak és evőeszközök is, amiknek már csak az egyébként ruhás szekrényben jutott hely. A fürdőszoba sem túl tágas, a WC pl. olyan közel van a mosdókagylóhoz, hogy én a 192 centimmel csak félig oldalt fordulva tudok ráülni. Adnak törölközőt és wc papírt. Ami leginkább hiányzik az egy polc vagy szekrény a fürdőszobából, mert semmilyen rakodófelület nincs ott, leszámítva a kis sarokpolcot a zuhanykabinban. A terasz hatalmas, majdnem akkora mint a szoba. Szemben az Opera Tower van, a tengert akkor látni, ha elnézünk balra. Ahogy a szállodaépületek tájolását elnéztem, a tengerre néző szobának ez a sajátos értelmezése általános szokás arrafelé. A nagy láncok hazai is jobbára merőlegesek a partvonalra, így minden szobából látszik a tenger, ha az ember elfordul valamelyik irányba, de egyik sem néz közvetlenül a tengerre. Ezt jó észben tartani, ha szobát foglalunk Tel Avivban. Összességében nem panaszkodom a Liber Appartmentsre, de őszintén szólva 85 dollárért kicsit többet vártam.

 

 A tengeri kilátás sajátos helyi értelmezése; szemben az Opera Tower...

 

....balra pedig ott van a víz is.

Aznap mindketten eléggé elfáradtunk, meg mire kipakoltunk, elhelyezkedtünk, már be is sötétedett, így estére már nem terveztünk semmit. Én még lementem vacsoráért. Gondoltam hozok egy-egy gyrost, vagy hasonlót. Párom látott is egy gyorsbüfét közvetlen a szállás mellett. Oda szaladtam le, de kiderült, hogy ott csak rántott húst meg rántott húsos szendvicset árulnak. Hát köszi, az otthon is van, így elindultam felfelé az utcán. Bíztam benne, hogy nagyon hamar találok egy gyrosost vagy falafelest, már csak azért is mert nem volt nálam az útlevelem. Márpedig a nélkül nem tanácsos mászkálni Izraelben, mert bármikor látszólag ok nélkül igazoltathatnak. Szerencsére pár száz méter után találtam is egy gyorsétkezdét, innen vittem két méretes shawarma-t. Ezt jóízűen elfogyasztottuk, majd zuhanyzás után ágyba bujtunk. Elkezdtünk nézni egy filmet, na jó harmadszor ugrottunk neki a Bennfenteseknek. Párom ismét elaludt rajta, én viszont ezúttal végignéztem, de utána én is álomra szenderültem.

Hurrá Nyaralunk!

Tudósítónk élőben jelentkezik Budapestről. :-) Túl sok minden nem történt mostanában. Hideg hideg és hideg. Esett némi hó is Londonban, ami ott igazi ritkaság, és tökéletes közlekedési káoszt tud eredményezni, még ha csak 5-10 centiméterről is beszélünk. Érdekes módon, nagyobb problémát okozott a kötött pályán mint a közutakon, járattörlésekkel, késésekkel szerzett nekünk néhány kellemes napot a TFL. Csináltam pár fotót a havas kertről meg a Hyde Parkról. Ígérem egy későbbi bejegyzésbe feltöltöm majd őket, de most Kedvesem gépéről írok, a képek meg az enyémre vannak feltöltve. Tegnap érkeztem Budapestre, a reggeli BA járattal. (Kicsit nehezen indul ez a nyaralás, eddig kétszer kellett újrafoglalnom a repülőjegyeket, először az Alitalia járattörlése, másodszorra a Malév csődje miatt.) Kis ijesztgetés után (Elnézést kérünk Kedves Utasainktól a késedelmes indulásért, éppen az egyik hajtóművet szereljük :-)) végül is sima utunk volt Budapestig. Olyan jó volt újra átölelni Őt! Tegnap kicsit vásárolgattunk még a városban, nekem kellett néhány nadrág és Páromnak hajfesték, meg elmentünk Kedvesem egyik barátnőjéhez. Ők hajat festettek, én meg cicáztam egy kicsit. Ma pihenünk, holnap reggel pedig irány Tel Aviv. Legközelebb már onnan jelentkezek élménybeszámolóval.