Másnap, vagyis szerdán óracsörgésre keltünk volna, ha nem ébredünk kb. 10 perccel a kitűzött idő előtt. Erre a napra az öreg Jaffa (Yafa, Yafo) megtekintése volt kitűzve. Útikönyvünkben azt írtak, minden szerdán ingyenes túravezetés van 9:30-tól az Óratorony elől, ezért is erre a napra hagytuk ezt a programot. Ez tulajdon képen igaz, bár a túra 10 órakor indul és nem az Óratorony elől, hanem a közeli turista irodából. Tényleg ingyenes, angol nyelvű idegenvezetéssel. Kicsit vontatottan indult a dolog, és elég lassan haladtunk. A hölgy legalább húsz percet beszélt történelemről és évszámokról, mire egyáltalán elindult a túra. Én ennyire nem leszek részletes. A lényeg, az öreg Yafo városrész egy az ókor óta használt kikötő és a fölé épült város. Körülötte, illetve főként attól északra épült Tel Aviv. Mivel Yafo hosszú évszázadokig török uralom alatt volt ez rányomja a bélyegét a város építészetére.
Az Óratorony környéki utcákban kisebb bazárban barangolhatunk. Az üzletekben főként antik bútorokat, használati tárgyakat, ékszereket lehet kapni. Láttunk még szőnyegeseket is, de az egyik üzletnél embernagyságú műgodzilla is volt. Túravezetőnk készségesen elmondta, hogy itt kapható a város legfrissebb hala, a legjobb péksütemény és a legjobb falafel. Naná, ez volt a reklám helye. :-) Azért az Abulafia pékségben készült édességek tényleg önmagukban is megérnek egy látogatást. A pékség 24 órás nyitvatartási üzemel, folyamatosan készülnek a finomságok.
A bazár után felfelé indultunk az ódon házak között. Általánosan erlmondható, hogy itt az épületek nagy többsége rosszabb állapotban van, a felújításuk csak mostanában vette kezdetét. Ez kölcsönöz egy fajta hangulatot az egész városrésznek. Lassan, kicsit már zavaróan sok megállással mentünk fel a dombtetőre, ahol az egykori erőd állt. Útközben több ízben adódott módunk Tel Avivot fényképezni. Illetve adódott volna, ha nem felejtettem volna el előző este felrakni a fényképezőgép akkumulátorát tölteni, és így nem lett merült volna le. Szerencsére, Páromnak több esze volt mint nekem, így ő megörökített mindent. A dombtető közelében található a St. Peter templom, mely a hajdani keresztes lovagok által emelt templom helyén áll. A dombtetőről gyönyörű kilátás nyílik a tengerre és Tel Avivra, még párás időben is szép volt, szikrázó nyári napsütésben valószínűleg ellátni a város északi végéig. Eddigre mi már leszakadtunk a csoporttól és a saját utunkat jártuk. Átkeltünk a kívánságok hídján. Mint a neve sejtetni engedi, a hídon kívánni lehet, és természetesen teljesül is amit kérünk. Meg kell keresni a csillagjegyünket, megérinteni a szimbólumot és a tenger felé fordulva kell kívánni valamit. Mindketten kívántunk tehát, hogy mit, az természetesen titok. :-) Annyit elárulok, hogy az enyém eddig még nem teljesült.
A kívánságok hídja után mosdókeresésbe kezdtünk, ami nem volt olyan egyszerű. Sok helyen láttam már eldugott mosdót, bevásárlóközpontok különösen profik ebben, de ez vitte a prímet. Ha lejövünk a látogató centerhez van egy út, ami kávézókhoz és éttermekhez vezet. Az egyik kávézó mellett kell bemenni. Miután felfrissültünk elindultunk a zegzugos utcácskákon a régi kikötőbe. Ez a domb egy meredekebb oldala, itt az utcákat sok helyen lépcsők alkotják. Természetesen gépjárművek erre nem tudnak közlekedni. Nagyon hangulatos rész, elméletileg könnyű lenne eltévedni, de a kikötőhöz vezető út jól ki van táblázva. Yafo régi kikötője az ókortól a 20. századig jelentős pont volt a Közel-Kelet és Európa közötti kereskedelemben. A város izraeli történelmében ez a funkciója megszűnt, hiszen a régi dokkok nem alkalmasak a nagy konténerszállító hajók fogadására. Ma ezt a kikötőt csak vitorlások használjak, de még ebben is másodrangú a szerepe a Tel Aviv Marina mellett.
A kikötőből a part menti úton indultunk vissza a város felé. Páromnak csak egy vékony talpú cipője volt, amiben ekkorra mar eléggé fájt a lába, bár hősiesen viselte a megpróbáltatásokat, nem volt egy szava sem. Úgy döntöttünk, hogy keresünk egy buszmegállót, és megpróbálunk busszal visszamenni. A terv az volt, hogy egy kis pihenés után majd elmegyünk a helyi Nike boltba venni egy edzőcipőt Kedvesemnek. Némi gyaloglás után találtunk is egy megállót. Elsőként a 18-as busz jött, gondoltuk ez a másik irányból (Savidor felől) megállt a szállásunk közelében lévő piacnál, hátha visszafelé is arra megy. Térképen próbáltuk követni merre járunk, és Párom kiszúrta, hogy azon az utcán megy a busz, amelyiknek a közelében a Nike bolt van. Így gyorsan leszálltunk, mint kiderült kicsit túl korán, így sajnos még sétálni kellett vagy negyed órát. De végül győzelem, megtaláltuk a boltot és cipőt is kaptunk Páromnak. Innen visszasétáltunk a szállásunkhoz. Én lementem a szemközti Opera Tower aljában található Burgerranch-be egy kis vacsoráért. Jó volt a kóser-burger, csak a sajt hiányzott belőle, de hat ugye hús és tejtermék nem fogyasztható egyszerre a kóser konyha szerint. Aznap máshova már nem mentünk, csak néhány órával később a puha ágyikóba.
Az Óratorony környéki utcákban kisebb bazárban barangolhatunk. Az üzletekben főként antik bútorokat, használati tárgyakat, ékszereket lehet kapni. Láttunk még szőnyegeseket is, de az egyik üzletnél embernagyságú műgodzilla is volt. Túravezetőnk készségesen elmondta, hogy itt kapható a város legfrissebb hala, a legjobb péksütemény és a legjobb falafel. Naná, ez volt a reklám helye. :-) Azért az Abulafia pékségben készült édességek tényleg önmagukban is megérnek egy látogatást. A pékség 24 órás nyitvatartási üzemel, folyamatosan készülnek a finomságok.
A bazár után felfelé indultunk az ódon házak között. Általánosan erlmondható, hogy itt az épületek nagy többsége rosszabb állapotban van, a felújításuk csak mostanában vette kezdetét. Ez kölcsönöz egy fajta hangulatot az egész városrésznek. Lassan, kicsit már zavaróan sok megállással mentünk fel a dombtetőre, ahol az egykori erőd állt. Útközben több ízben adódott módunk Tel Avivot fényképezni. Illetve adódott volna, ha nem felejtettem volna el előző este felrakni a fényképezőgép akkumulátorát tölteni, és így nem lett merült volna le. Szerencsére, Páromnak több esze volt mint nekem, így ő megörökített mindent. A dombtető közelében található a St. Peter templom, mely a hajdani keresztes lovagok által emelt templom helyén áll. A dombtetőről gyönyörű kilátás nyílik a tengerre és Tel Avivra, még párás időben is szép volt, szikrázó nyári napsütésben valószínűleg ellátni a város északi végéig. Eddigre mi már leszakadtunk a csoporttól és a saját utunkat jártuk. Átkeltünk a kívánságok hídján. Mint a neve sejtetni engedi, a hídon kívánni lehet, és természetesen teljesül is amit kérünk. Meg kell keresni a csillagjegyünket, megérinteni a szimbólumot és a tenger felé fordulva kell kívánni valamit. Mindketten kívántunk tehát, hogy mit, az természetesen titok. :-) Annyit elárulok, hogy az enyém eddig még nem teljesült.
A kívánságok hídja után mosdókeresésbe kezdtünk, ami nem volt olyan egyszerű. Sok helyen láttam már eldugott mosdót, bevásárlóközpontok különösen profik ebben, de ez vitte a prímet. Ha lejövünk a látogató centerhez van egy út, ami kávézókhoz és éttermekhez vezet. Az egyik kávézó mellett kell bemenni. Miután felfrissültünk elindultunk a zegzugos utcácskákon a régi kikötőbe. Ez a domb egy meredekebb oldala, itt az utcákat sok helyen lépcsők alkotják. Természetesen gépjárművek erre nem tudnak közlekedni. Nagyon hangulatos rész, elméletileg könnyű lenne eltévedni, de a kikötőhöz vezető út jól ki van táblázva. Yafo régi kikötője az ókortól a 20. századig jelentős pont volt a Közel-Kelet és Európa közötti kereskedelemben. A város izraeli történelmében ez a funkciója megszűnt, hiszen a régi dokkok nem alkalmasak a nagy konténerszállító hajók fogadására. Ma ezt a kikötőt csak vitorlások használjak, de még ebben is másodrangú a szerepe a Tel Aviv Marina mellett.
A kikötőből a part menti úton indultunk vissza a város felé. Páromnak csak egy vékony talpú cipője volt, amiben ekkorra mar eléggé fájt a lába, bár hősiesen viselte a megpróbáltatásokat, nem volt egy szava sem. Úgy döntöttünk, hogy keresünk egy buszmegállót, és megpróbálunk busszal visszamenni. A terv az volt, hogy egy kis pihenés után majd elmegyünk a helyi Nike boltba venni egy edzőcipőt Kedvesemnek. Némi gyaloglás után találtunk is egy megállót. Elsőként a 18-as busz jött, gondoltuk ez a másik irányból (Savidor felől) megállt a szállásunk közelében lévő piacnál, hátha visszafelé is arra megy. Térképen próbáltuk követni merre járunk, és Párom kiszúrta, hogy azon az utcán megy a busz, amelyiknek a közelében a Nike bolt van. Így gyorsan leszálltunk, mint kiderült kicsit túl korán, így sajnos még sétálni kellett vagy negyed órát. De végül győzelem, megtaláltuk a boltot és cipőt is kaptunk Páromnak. Innen visszasétáltunk a szállásunkhoz. Én lementem a szemközti Opera Tower aljában található Burgerranch-be egy kis vacsoráért. Jó volt a kóser-burger, csak a sajt hiányzott belőle, de hat ugye hús és tejtermék nem fogyasztható egyszerre a kóser konyha szerint. Aznap máshova már nem mentünk, csak néhány órával később a puha ágyikóba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése